2016. szeptember 29., csütörtök

Lépteim tükréhez

Lépteim tükréhez





Ki vagy te, Partnerem,
Ki nélkül művészetem,
Mint szélmalomharc szélcsend idején
Eredménytelen.

Mikor a hegedű megtöri a
porceláncsend üveggömbjét
S ékes ruhámban várok rád a színpad szélén, úgy
Merre vagy?

A hű, nehéz, nemes bársony elrejti
Azt, amit külső szemlélőnek nem szabad,
Arcomon a vastag máz, elfedi keserű mosolyomat
Hiányod azonban burkolatlan.

Ám téged pótolni? Reménytelen.
Más karja derekam köré úgy nem simul,
Közel sem vonhat úgy senki sem magához,
Hogy lélegzetem elakadjon.

Égszín lélektükreid csillogásában enyéim látom,
Vékony ajkaid félszeg mosolya, része
Arcképednek, melyet csak te birtokolsz. S néhány
Múló pillanatra közelről szemlélhetlek én is,
Amikor veled táncolok.

Tekintetedből tudom, mikor következünk mi,
 Az a tényleges mi, amikor minden más eltompul.
Te elém állsz, férfivá válsz felettem,
Míg karjaid közt ékszereddé, esszenciáddá,
Nővé válok.

Kétfelé kell a szívnek hasadni! Így fogadnak minket.
Mert mint végeláthatatlan óceánon a futó hullám,
Úgy, a síró hegedű és a bőgő szó is véges,
Az enyém mégsem szakad meg;
Ellenben a hegedűhúr.

Méla közönségünk nem tudja mindezt,
A színen mi köt minket össze oly átkozottul,
Felesleges szavak nélkül uralod léptem,
Én csupán áhítattal követlek téged
A tükröd vagyok.

Terpszichóré azonban az öltöző felé
Sem engedi babérral övezett jártunk,
Tenyerünk, mikor nem látják, egybesimul, ha
Anyja métereket átívelve felnyársal engem tekintetével
Birtoklón karol.

Sűrű az éj és késő ősszel hamar leszáll,
Nyaram elűzi, viszont ismét mikor látom?
Kétséget ébreszt, ő vajon gondol-e rám,
Mikor az ablakom alatt még egy fordulóért
Vele álmodom.


De sóhajom elűzi a rövid füttyszó, mely átsuhan
A nesztelen éjen, s ablaküvegemen koppan esetlen,
Felriasztva vágyálmaimból, révetegen. 
Mint kalitkába zárt madár, melyet szabadon engednek, oly hirtelen
Szívem ismét fellángol...

Ismerlek, érezlek, sejtem mikor üzensz értem
Amikor a Nap még csak tervezi eljövetelét,
Kettő kell legyen, mert páratlanul nem jár ki táncos,
Egy utolsó, az új nap első keringőjéért, viharsirállyal
Értem üzensz.

Szólnod sem kell, hangtalan lépteid közeledni
Hallom szűkös folyosón, gyér lámpafény vezet felém
Amikor az ördög is aludni tér, s a táncparkett üresen áll,
Kong a nézőtér, a reflektorok kiégtek mára már, a színház halott
A természet örökké áll.

Nincsen oly hosszú pillanat, melyet hosszabbra
Nem óhajtanék, Mikor megpillantom szikár alakod
Árnyékát, magasodni felém gyertyánk fényében,
Melynél gyengébbek köreinkben, mindössze
Szíveink lehetnek.

A Hold sápadt fénye jelöli meg színpadunk
határait az utcakövekre festve, melyet a
Szentjánosbogarak háttértánca övez,
Megvilágítva lépéseinket. De csupán haloványan,
Most más ne lásson minket.

Most ne! Táncoljunk magunknak, s egymásnak
Korlátot ne szabjon nekünk zene, se dal,
Irigy szemek, gonosz tekintete, gúnyos tapsuk
Hozzánk ne jussanak, se dicsérő szó, nem másnak
Egymásért táncoljunk!


Énekünk néma, mégis érzéki, dallamos.
Szívünk bús melódiájára lejtjük lassú táncunk,
Fellépőruhánk az édes titok, nyakkendőt nyakadba
Karjaimból fonok, fűzőként viselem tieidet, melyek hozzád fűznek
Míg csókod homlokomon forr...

Homlokomon, arcomon, fejem búbján, ajkamon
Míg lépéseink egyre várakozóbbá, nyújtottabbá válnak,
Úgy szívünk hevesebbé, kapkodóbbá. 
Táncunk sem olyan már, mint annak előtt, ösztönösebbé
Szenvedélyesebbé vált.

Napok múlnak, s a lelátón ülök
A zeneszó messze száll, nem hallom zaklatott
Elmém zavaros gondolati közt, melyek unos-untalan
Andalognak vissza hozzád, felidézve utolsó táncunk
Míg én várok rád.

Merre jársz, amikor a színpad
Lépcsőjén ülve rád várok?
Találtál jobb partnert nálam?
Félek, mással táncolsz...

Őt is úgy öleled, elfog a rettegés
Ha eszembe jut, talán jobban.
Hasonlít rám vagy emlékem is kín
Mikor a tükröd voltam.

Száraz babért éppúgy együtt arattok?
Hozzá is viharmadárral üzensz kopott hajnalon?
Vagy tán a billegetőt könnyebben hívod?
Őt nővé avatod?





Irodalom fakton kaptuk házi feladatként, hogy írjunk egy ódát. Az eredeti címe az Óda a táncpartneremhez. A történet keletkezésének egyéb körülményeit inkább ne firtassuk, lehet megtörtént, lehet hogy nem. De.
Share: